FaludiG

Most itt vagy: FaludiG » Rólunk
2013. május 24. péntek

Rólunk

Email Nyomtat PDF

A manufaktúra elnevezés napjainkban leginkább arra utal, hogy az ott készülő termékeket kézműves technikával állítják elő.

Nálunk még azt is jelenti, hogy egy olyan helyen dolgozunk, ahová szeretünk bejárni, és azzal foglalkozunk, amit szeretünk csinálni.

Fontos számunkra, hogy folyamatosan fejlesszük termékeinket, szaktudásunkat, és kapcsolatunkat a vásárlóinkkal.

Fontos számunkra, hogy a munka az élet része legyen, és ne maga az élet.

Hogy jusson idő a családra, a barátokra, a töltekezésre.

Fontos számunkra, hogy amit előállítunk, igazi értéket képviseljen, és ne csak az esztétikumával, hanem azzal a jófajta energiával, amivel a mi kis csapatunk keze alól kikerülve feltöltődik a tárgy.

Ahogy Indiában szem előtt tartják, hogy az ételt milyen lelkiállapotban, milyen gondolatokkal kísérve készítik el, úgy mi is ügyelümk arra, hogy az ékszereink milyen érzelmekkel és lelkesedéssel gazdagodva kerülnek ki a kezeink közül.